Magazinblog a konyhabútorok világáról és a konyhatervezésről

Bárszékekről röviden

2015. április 23. Klein Kinga

Valamelyik nap egy kedves ügyfél bárszékeket keresgélve azt kérdezte, hogy az állítható típus, az ugye normál széknek is használható? 

f0b14f7c20bb5450e376b60557274fd0.jpg

 Nem, nem használható széknek, legalábbis kényelmesen ülni szándékozóknak nem.  Az állítható bárszék kétféle magasság között állítható. Az egyik a konyhapult magasságához igazított ülés magasság, ez kb. 65 cm, a másik pedig a magas bárpulthoz rendelt kb. 85 cm-es ülésmagasság. A konyhapultok magassága általában 84 cm-től indul és 90-92 cm körül végződik, e kettő között még egy gyári elemekkel dolgozó konyhastúdió is többféle méretet tud előállítani, mert ez a lábazat, a szekrényelemek (ajtók)magasságától illetve a rákerülő munkalap vastagságától függ. Mindenesetre feltétlen magasabb, mint a hagyományos étkezőasztal magassága, ezért kell ide a kisebb magasságú  fix bárszéket, vagy állítható modellt választanunk. Többnyire erre láthattok példát a fotókon. A magasabbik pedig a bárokban megszokott 100-120 cm-es pultmagassághoz való. Örök dilemmám, hogy a bárpultnál vagy szigetnél ülők merre nézzenek, de ezt mindenkinek magában kell elképzelnie és ennek alapján dönteni. Sokszor ellentmondásos, hogy a székek látványa legyen a fontos, vagy az, amit a széken ülve elénk tárul. A legszerencsésebb szerintem, ha a széken ülve a nagyobb tér, ablak, terasz felé nézhetünk. Nem nagyon vidám a közeli falat bámulni kávézás közben. Stílusban itt is sok minden jó lehet. A képek itt is támpontot nyújthatnak. Kényelmesebbek értelemszerűen a háttámlával rendelkező modellek, és a kárpitozottak. Vegyük figyelembe végül, hogy a jó minőségű állítható, gázliftes modellek már 100 000,- Ft fölött kezdődnek.

 

clara_barszek.jpg

 

 

konyhasziget_barszekek_20.jpg

konyhasziget_barszekek_9.jpg

konyhasziget_barszekek_3.jpg

cream_barszek.jpg

konyhasziget_barszekek_4.jpg

konyhasziget_barszekek_5.jpg

konyhasziget_barszekek_6.jpg

kuga_barszek.jpg

konyhasziget_barszekek_8.jpg

konyhasziget_barszekek_20_1.jpg

konyhasziget_barszekek_19.jpg

new_york_barszek.jpg

konyhasziget_barszekek_18.jpg

konyhasziget_barszekek_17.jpg

magda_barszek.jpg

konyhasziget_barszekek_16.jpg

konyhasziget_barszekek_15.jpg

pepe_barszek.jpg

konyhasziget_barszekek_14.jpg

konyhasziget_barszekek_13.jpg

konyhasziget_barszekek_12.jpg

konyhasziget_barszekek_10.jpg

basil_barszek.jpg

konyhasziget_barszekek_11.jpg

Képek forrása: Pinterest, Calligaris, Cattelan Italia, Bontempi

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhabutortrend.blog.hu/api/trackback/id/tr407378886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anima_trix 2015.04.23. 13:16:33

nekem nem otthonos...

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2015.04.23. 15:21:25

@anima_trix: Mire gondolsz a fotókra, vagy magára bárszékre?

Kommentek

süti beállítások módosítása