Magazinblog a konyhabútorok világáról és a konyhatervezésről

29 m2-es lakás konyhája

2014. november 23. Klein Kinga

Igazi mini konyhája van ennek stockholmi lakásnak. Minden megvan benne, ami az alapfelszereltséghez kell...

5580730_original.jpg

hűtő - ezt beépítették az étkező melletti falmélyedésbe - sütő, főzőlap, mosogató, némi tárolóhely és még egy kétszemélyes étkező is elfért benne a gondos tervezésnek köszönhetően. Funkcionálisan én annyit változtatnék rajta, hogy főzőlap és a mosogató ne legyen közvetlenül egymás mellett. Jó, ha a főzés helyétől jobbra és balra is van valamennyi hely. Lehúzni az edényt, vagy éppen a tálat odatenni, amiből a fazékba rakjuk az élelmiszert. Persze nem tudhatjuk, milyen helyi adottságokkal rendelkezik a kis helyiség, lehetséges, hogy valami miatt nem volt erre lehetőség. A fehér szín is nagyon hatékony a csekély alapterületű helyiségek berendezésénél, hiszen optikailag növeli a teret. Ugyanebben segít a felső szekrények helyetti nyitott polcok alkalmazása is.

Tipp: Ha a bútor egyik oldalán az ablak miatt kisebb a mélysége a beépíthető helynek, alkalmazhatjuk a képen látható csökkentett mélységű nyitott elemeket.

Kis konyha - Konyhasziget (1).jpg

 

Kis konyha - Konyhasziget (1.2).jpg

Kis konyha - Konyhasziget (2).jpg

Kis konyha - Konyhasziget (3).jpg

Kis konyha - Konyhasziget (5).jpg

Kis konyha - Konyhasziget (4).jpg

Kis konyha - Konyhasziget (9).jpg

Forrás: nicety

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhabutortrend.blog.hu/api/trackback/id/tr516921521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borzimorzi 2014.11.23. 22:18:57

A tervező alighanem gondolt arra, hogy legyen lerakóhely a tűzhely mindkét oldalán, csak ő ép ésszel egy megfelelő, standard 60x60 cm-es, vagy még keskenyebb főzőalkalmatosságot tervezett oda. Megjegyzem, nagyon helyesen, hiszen aki ekkora lakásban lakik, az nem főz hatfogásos vacsorát 12 főre. Vagy nem itt. Alighanem a tulaj ötlötte ki ezt a böhöm tűzhelyet, ami teljesen felesleges és aránytalan.

Az étkezőasztalnál sajnos két ember nem tudja hová rakni a lábát, tehát ez csak fiktív étkező. Ez a lakás amúgy is egyszemélyes, legfeljebb vendégségben van a lakó partnere. Akkor meg úgyis a nappaliban esznek.

Üdv:
b

pangea 2014.11.23. 23:06:16

Ez ronda es funkciotlan.

teeszmalac 2014.11.24. 01:56:46

valóban, ez ezer sebből vérzik, ezt úgy mondom, hogy 27 nm-en lakok, sajnos. ez az egész semmire nem jó lakberendezkedőfílingelős nőimagazinos parasztvakítás, az egész eleve a "szép" képek miatt készült, a minden a dizájnnak meg a dekorációnak van alárendelve, akkor is ha értelmetlen cserébe szar. de meg lehet nézni, hogy milyen szép zöld a káposzta.

1. a kisasztal felesleges, valóban nem lehet ketten leülni rendesen enni, helyette jobb a reggelizőpult bárszékkel

2. ekkora főzőlap? minek? elég a dupla. mikor használod egyszerre a hármat és mennyi ideig? fapadló + szőnyeg konyhába?

3. nincs elég rakodóhely, eszközöknek élelmiszernek, beépített szekrény kell végig a falon, vagy még több polc.

4. kizártnak tartom, hogy egy nő minden cucca abban a két szekrényben elférjen. az a fehér hodály mint cipősszekrény, jó esetben :)

5. én konkrétan a fürdőszobára lennék kíváncsi. konkrétan a mosógépre + kiszedés - teregetés kombó realizálására.

sötöbö sötöbö, a cserépkályha királyság, bár a helyszúke miatt megkérdőjelezhető, amikor van "rendes fűtés".

ezek fontosabbak, mint valami szaros művészkép a falon.

annamanna 2014.11.24. 04:07:11

@teeszmalac: itt nagyobb képeken is: nicety.livejournal.com/1611957.html
bár a fürdőről csak az alaprajz alapján lehet mondani valamit (iszonyú pici luk, mosógép muhaha). Ebben a lakásban talán senki sem lakik :)

KevinMulder 2014.11.24. 08:45:21

Ez a lakás hemzseg a hibáktól.
Bammeg! Fiókra tolt étkezőasztal? Muhhaha!

Józsi, a migráns köcsög 2014.11.24. 09:03:56

sose értettem miért baj ha a mosogató mellett van a főzőlap.
nekem is pont mellette van és tökre praktikus amikor a csapot csak áttekerem a lábas fölé hogy felengedjem a rizst vízzel.

vitalis06 2014.11.24. 09:18:12

60-as az a tűzhely, nézd a sütőt, elszívót, a 60-as mosogatót mellette. Az más kérdés, hogy egy egyszemélyes lakásban egy kétlyuku tűzhely is elég lenne. bár a konyha alkalmas tésztaleves melegítésre és mirelit pizza sütésre, de "igazi" főzésre sincs elég hely
Én inkább a ruhák miatt aggódnék, még egy személynek sem elég az a szekrényke, meg egy hasonló méretű az előszobában.
A kályha kötelező Svédországban, minden lakásban kell, hogy legyen valami ahol "tűzzel" lehet fűteni, ha valami törénik a fűtéssel, akkor se fagyjanak meg.
A fürdő olyan mint egy lakóautó fürdője, mosásra marad a mosószalon.
azt nem tudom ki lakhatna itt, egyetemista nem, mert nincs egy íróasztal, dolgozó ember nem, mert nincs hely a ruháknak, talán egy kamasz, akinek kialakítottak egy külön birodalmat a szülei házában. Vagy kiadó szoba egy panzióban...

pPanni 2014.11.24. 09:51:41

Inkább egy diáké, akinek aludnia kell valahol hétközben, de hétvégére hazajár..

rozsomák 2014.11.24. 10:50:25

Sose lakott itt senki és nem is fog, mert ez egy ál-lakás. Nem praktikus, csak álpratikus.
Ahol a zuhany akkora, mint a wc-kagyló, de azért van bidé, ja persze.
Egyébként mindig borzongtam olyan lakásoktól, ahol nincs egy könyvespolc sem, de persze a konyhában alul az a pár szakácskönyv "elengedhetetlen tartozék".
Vicces.

randomuser1 2014.11.24. 11:40:06

ügyesen fotózott, praktikusan élhetelen hidegfehér ürgelyukak sorozatunkat látták!

Szanna(Athena) 2014.11.24. 12:14:55

Stockholmban lakom, nem is az első lakásban, úgy írom:
Mosógép? Az nincs, a mi 120 nm-ünkön se. Ui. teljesen általános a közösségi mosoda, szinte minden társasházban van a pincében. Amikor még otthon voltunk, féltem tőle, kényelmetlennek hittem, de ma már az a furcsa, hogy odahaza van mosógép. Egy nagymosás szárítással együtt 3 óra alatt megvan., Otthon 1 kör mosás kb. 2 óra (ökoprogram), szárítás + X óra. (1 nagymosás nekünk 6 adag ruhanemű)
Fapadló a konyhában: a tapasztalataim szerint általános, most is ilyen van, nincs gond vele.
Plusz kályha: egyik lakásunkban se volt, távhős volt az összes. Így azt hiszem nem kötelező.
Főzésről: a környezetemben unikumnak számítok azzal, hogy minden nap főzök. A többség étterembe jár enni hétközben. Így a konyha mindig tiszta és rendezett. Honnan tudom? Onnan, hogy a szembe házban senki nem használ függönyt, és az ötödikről belátok az összes konyhába...

na__most__akkor 2014.11.24. 12:35:45

Shit. (Fos.)
Sorry, folks... Dehát külföldről jött az ötlet, ott meg értik az angolt.

Van egy kandalló, mi? Na mennyé má...

Itt, Magyarországon, láttam jobbat (meg voltam nála vendégségben, mert rokon). Huszonkét négyzetméter, és egy embernek tökéletes. Reggelig még egy barát vagy barátnő is elférne. (nem én találtam ki, ő mondta).

Én mondjuk szeretek terpeszkedni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.24. 13:41:08

Valóban, a halszem-optikával csodákat lehet tenni, és még a kutyaólból, róka kotorékából, patkánylyukból is lehet pazar luxuslakást láttatni :D

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2014.11.24. 13:59:31

@borzimorzi: A beépített sütő és a főzőlap is teljesen sztenderd 60-as elembe építhető gépek. Abban igazad van, hogy főzőlapból elég lett volna a kisebb is - ha a megrendelő úgy akarja.

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2014.11.24. 14:11:02

@Józsi, a köcsög: Igazán nem baj, Józsi, a köcsög, mondjuk úgy lenne ideális, praktikus.

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2014.11.24. 14:13:32

@teeszmalac: Ez egy másik ember lakása, egy másik kultúrában. El tudod képzelni, hogy mások máshogy élnek, mint te? Nekem tetszik a fapadló a konyhában, szőnyeget viszont balesetveszélyesnek tartom. Nem vagyunk egyformák.

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2014.11.24. 14:16:29

@Szanna(Athena): Nagyon örülök, hogy megosztottad velünk közvetlen tapasztalataidat Stockholmot illetően. Így már érthetőbb egy pár észrevétel, ami Magyarországról nézve furcsa.
Köszi.

szamaritánus 2014.11.24. 15:19:07

@Szanna(Athena): nem rossz ez a közösségi mosodás ötlet, de nekem egy kicsit időpazarlásnak tűnik 3 órát tölteni a ruhákra várva, miközben otthon ennyi idő alatt megfőzök egy komplett ebédet, elmosogatok, és talán még egy borozgatás is belefér a kanapén :)

Szanna(Athena) 2014.11.25. 12:13:56

@szamaritánus: Egyrészt nem szoktam ott maradni, közben én is megfőzöm a vacsorát. Másrészt ha odahaza ágyneműt is mostam, 6 adag ruhának csak a mosási ideje 12 óra + teregetés és szárítás. Ehelyett itt 3 óra múlva (mivel egyszerre két gépben mosok, két másikban meg szárítok egyidejűleg) már az összes ruhát tehetem a szekrénybe, vagy kezdhetek vasalni. Szerintem jobban járok az utóbbival.

borzimorzi 2014.11.25. 20:43:46

@Klein Kinga: Köszi a választ! Ijesztően kicsike lyuk lehet, ha a standard 60x60-as főzőlap extra méretűnek tűnt benne...
Üdv:
b

Klein Kinga · http://szobakilatassal.blogspot.com/ 2014.11.29. 11:16:47

@borzimorzi: Én köszönöm a kommented! Hát nincs sok hely az biztos, ezért kell a megrendelő igényeit szem előtt tartva szelektálni, hogy mi fér be és mi nem. Mindenkinek más szempontjai vannak, nincs egyetlen jó megoldás.

Kommentek

süti beállítások módosítása