Magazinblog a konyhabútorok világáról és a konyhatervezésről

Konyhasziget blog a 2018-as Konyhakiállításon

2018. március 11. Klein Kinga

Idén is nagyon sok kedves érdeklődővel találkoztam az OTP standján, ahol mindenkivel fél órában beszélgethettünk térítésmentesen leendő, vagy meglévő konyháitokról. Köszönöm, hogy annyian eljöttetek!

konyhasziget_konyhakiallitas2018.JPG

Izgalmas volt látni a sokféle élethelyzetből és helyszínből adódó problémát és megoldandó feladatot. Természetesen, ha bárki úgy érzi, további segítségre van szüksége, írjon nekem a konyhabutortrend@gmail.com címre és megbeszéljük a lehetőségeket.

A kiállítást most is csak nagyon részlegesen láttam, hiszen végig dolgoztam, de úgy láttam az utóbbi évek egyik legjobb, leggazdagabb programja volt az idei. Biztos vagyok benne, hogy senki sem távozott úgy, hogy legalább néhány bútorötletet, gasztro-élményt ne vitt volna magával. Konyhabútoros kiállítóból is több volt, mint máskor. 

Köszönöm a lehetőséget a Konyhakiállításnak, hogy idén is részt vehettem ezen az egyre fejlődő seregszemlén. Azoknak pedig, akik nem tudtak eljönni, jöjjön néhány mobillal fotózott kép.

 

konyhasziget_konyhakiallitas2018_10.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_11.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_12.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_13.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_14.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_15.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_20.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_2.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_19.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_18.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_17.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_16.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_21.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_3.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_4.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_5.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_6.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_7.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_8.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_9.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_21_1.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_22.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_23.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_24.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_25.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_26.JPG

konyhasziget_konyhakiallitas2018_27.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhabutortrend.blog.hu/api/trackback/id/tr6113731988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentek

süti beállítások módosítása