Magazinblog a konyhabútorok világáról és a konyhatervezésről

Ötletparádé karácsonyi filcfigurákból

2017. december 03. Klein Kinga

Ma van advent első vasárnapja, mit is hozhattam volna mást, mint karácsonyi témájú filcfigurák ötleteit. Minden évben van valami, amit leginkább érdekesnek találok az ünnepi témalehetőségek közül, idén ez fogott meg. Meglepően széles a választék belőlük a natúr, skandináv stílustól a franciás sokszínűig, a kettő között pedig még ki tudja hányféle hagyomány szerint.

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_9.jpg

Minden rendes karácsonyi vásárban lehet kapni hasonló dekorációkat, nem nehéz tehát beszerezni, ha ti is ilyenre vágynátok. Sokféle előnyük közül az egyik, hogyha vigyázunk rájuk és tisztán tartjuk őket, sokáig használhatóak. Szintén a javukra szól, hogy mivel nem törékenyek a gyerekek is könnyedén segíthetnek feldíszíteni velük a fát. Nem utolsósorban ajándéknak is remek lehet, nem kerül csillagászati összegekbe, ezzel együtt mégis, vagy éppen ezért, nagyon kedves, hangulatos dolog. Még nagyobb örömet szerezhetünk vele akkor, ha saját kezűleg készítjük el ezeket a dekorációs elemeket. A képekből kiderül mennyiféle formából és színösszeállításból válogathatunk, ha ilyesmire adnánk a fejünket. Itt-ott szabásmintát is találtam az eredeti forrásban, ennek linkjét odatettem a kép alá.

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_10.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak.jpeg

Lelőhely: Meska-Huncutpoppy

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_11.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_12.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_21.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_13.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_14.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_15.jpg

Szabásminta itt

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_19.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_16.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_17.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_18.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_2.jpeg

Lelőhely: Meska- Jam81

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_2.jpg

 

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_4.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_5.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_6.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_7.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_8.jpg

konyhasziget_karacsonyi-filcfigurak_20.JPG

 Források: Marianne de Bourg.no, Meska, Trend-e-shop.de, Creadecor, Tea time, Crafts Beautiful, Nancynicholson.co.uk, Siniykit.kiev.ua, Happy New Year, Pinterest, esmegreydesigns.com, Erica Catarina

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyhabutortrend.blog.hu/api/trackback/id/tr7213414961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentek

süti beállítások módosítása